A világban tapasztalható pénzbőség és alacsony kamatok, valamint egyes országok dekarbonizációs törekvései óriási lökést adtak a napelemes beruházásoknak, a kínálat viszont képtelen volt lépést tartani a kereslettel.A kedvezőtlen folyamat több különböző szerencsétlen esemény együttállására vezethető vissza.

Az egész tavaly július elején kezdődött

Kína még éppen csak túljutott a Covid miatti ellátási zavarokon, amikor Hszincsiang tartomány egyik poliszilícium (amely a napelemek alapanyaga) gyárában bekövetkezett tűzeset miatt hosszú időre kiesett hatezer tonnányi termelési kapacitás.

Ezt követően a napelemekhez használt üveg ára emelkedett meredeken. Ennek az volt az oka, hogy a kínai kormány 2018-ban megtiltotta az üveggyártás bővítését, mert az egyébként energiaintenzív és szennyező iparágban túlkapacitások alakultak ki, és a tiltás révén próbálták kordában tartani a szennyezést. Csakhogy időközben megnőtt a kereslet a kétoldalú napelemek iránt, amelyekhez dupla mennyiségű üveg kellett, ezzel a keresletnövekedéssel pedig nem tudott lépést tartani a gúzsba kötött üvegipar, ami miatt drágultak a napelemek.Az iparág a kormányhoz fordult a kapacitásbővítés engedélyezéséért, amit meg is kaptak, de a termelés felfuttatása időbe telt.

2020. júliusában robbanássorozat rázta meg a hszincsiangi poliszilícium gyárat, ami ahhoz vezetett, hogy a másik balesettel együtt a világ gyártókapacitásának tíz százaléka esett ki hosszú hónapokra. Ezmár túl sok volt a piac számára, beindult egy áremelkedési spirál.

A probléma gyökere összetett

Az, hogy két baleset képes volt ekkora áremelkedést okozni, rendszerszintű problémákra utal. Elsőként megemlítendő, hogy a poliszilícium gyártását 6 cég tartja kézben, ami nem kedvez a versenynek. Egy másik probléma abból ered, hogy 2018 túlkapacitások alakultak ki, emiatt viszont fejlesztések maradtak el, ami mostanra megbosszulta magát.A szilícium mellett a modulok többi komponense is drágult, így az ezüst, a réz és az alumínium ára egy év alatt ötven százalékot meghaladó mértékben emelkedett, és a polimerek ára is megtriplázódott.

Hogyan tovább?

A modulok ára mostanra már elért egy olyan fájdalomküszöböt, ami sok beruházót arra késztet, hogy halassza el a naperőműves fejlesztését. Középtávon a kapacitások bővítése segíthet, ilyen árak mellett már minden poliszilícium gyártónak megéri növelni a termelését. Hosszabb távon viszont szerencsésebb volna, ha a napelemgyártás földrajzilag megosztottabb lenne, amire látunk törekvéseket, mert Indiától Afrikán át az Egyesült Államokig és Európáig épülnek napelemgyárak. Egyelőre kérdéses azonban, hogy ezek árban mennyire lesznek versenyképesek, és honnan származik majd az általuk felhasznált poliszilícium.

(forrás: dr. Papp László, villanyautosok.hu)

2021. július 26.